Nefelejcs Népművészeti Fesztivál 2014

Nefelejts Fesztivál – Hagyományid ne felejtsd!

1. Célkitűzéseink:
– A nemzeti azonosságtudat relevanciájának kiemelése
– A hagyományőrző népi foglalatosságok demonstrálása
– A tradíciók továbbélésének élénkítése
– A figyelem odairányítása a kultúra mindennapokban való megjelenésére

A pályázat keretén belül az Nefelejts című fesztivált tervezzük életre hívni. A Fesztiválnak helyszínt biztosító települések felfedezésében, közművelődési hagyományainak megismertetésében, a látogatók odavonzásában lesz hasznára a rendezvény a kistérségnek. A Fesztivál pénteki és szombati napon megvalósuló rendezvény, mely a hátrányos helyzetű kistelepüléseket részesíti előnyben. Helyszínválasztás szempontjából minden évben más helyszínt tervezünk, ezzel élénkítve az érdeklődést a különböző települések közművelődési hagyományai iránt. Az program célközönsége elsődlegesen a helyi települések és kistérség lakossága, az ifjúsági korosztály. Tágabban értelmezve a célcsoportot, szeretnénk elérni az ifjúsági korosztály ismerőseit, rokonait ,családját, barátait az ország bármelyik szegletéből. A fiatal látogatóknak ez a fesztivál egy remek alkalom arra, hogy felfedezzék Magyarország kistelepüléseinek tradícióit, rejtett kincseit és motiváltak legyenek afelé, hogy segítségükkel tovább éljenek ezek a tevékenységek. A nap folyamán megrendezésre kerülő programok a településeken és kistérségben őrzött néphagyományok kipróbálására ad lehetőséget az oda látogatóknak. Továbbá a főváros és egyéb régiók nagyvárosainak tizenéves lakosainak is szeretnénk lehetőséget adni, hogy belekóstoljanak a vidéki mindennapokba, találkozzanak olyan szabadidős népi tevékenységekkel, melyekre a nyüzsgő nagyvárosban nincsen lehetőségük.

2. A fesztivál helyszínei, fellépői:
A fesztiválnak helyszínt nyújtó településeken a helyi és a kistérségi hagyományőrző és népi fellépőket választunk a műsorba a látogatók kellemes szórakozásának biztosításáért. A megrendezésre kerülő esemény kiemelkedő alkalomnak a lakosság és a résztvevők életében, különleges lehetőség a hétköznapokból való kiszakadásra. Terveink szerint a kultúra különböző nézőpontok szerint kerül bemutatásra. A fesztiválon résztvevők számos népi hagyománnyal ismerkedhetnek meg a nap programjai révén, melyeket élőben ki is próbálhatnak. A fesztiválok alatt a lakosság és a látogatók birtokukba veszik a települések tereit, parkjait. Szeretnénk, ha a résztvevőknek felkelteni az érdeklődését a programok alatt kipróbált népi játékok iránt és egymás iránt is, hiszen miközben kézműveskednek tudnak segíteni egymásnak, beszélgetni egymással, így a fesztiválnak közösség kovácsoló szerepe is van. A rendezvény befejeztével, az értékelő szakaszban levont tanulságokat felhasználva, szeretnénk minden évben fejleszteni, még inkább az igényekhez alakítani a fesztivált, aminek évente más-más település ad majd otthont. A megvalósuló esemény hozzájárul elsősorban a helyi és a kistérségi turizmus mértékének emelkedéséhez, ezáltal helyi termelők és a vendéglátó egységek jövedelmének bővüléséhez. A fesztiválra ellátogató vendégek a helyi érdekeltségű hotelekben, falusi vendégházakban, apartmanokban tudnak megszállni. A településeken, kistérségekben a program magas keresetet eredményez a helyi vállalkozók számára. A rendezvényt a helyi civil szervezetekkel és Önkormányzatokkal karöltve tervezzük megvalósítani.

3. Kommunikációs munkaprogram:
A kommunikációs tervezet kialakításának kezdeteként megállapítjuk a célcsoportot és megfogalmazzuk a továbbítani kívánt üzenetet. Az alapítvány által továbbított üzenet a hagyományápolás és a kultúra továbbélése, a települések őrzött értékeinek jelentőségére való figyelemfelhívás. A kommunikációs lehetőségek közül minél többet szeretnénk igénybe venni, hogy a fesztivál lehetősége tágas körbe eljusson az érdeklődőkhöz. Helyi, kistérségi lapokkal, rádiókkal, tévékkel, intézményekkel, szervezetekkel egyeztetünk rendezvényünk hirdetéséről, kommunikálásáról. A rendezvényt tv hirdetésekkel, sajtóközleményekkel, szórólapok, plakátok és rádió hirdetések alkalmazásával reklámozzuk. A szórólapokat és plakátokat ki fogjuk rakni a közeli települések, városok hirdetések kihelyezésére szolgáló tábláira a fesztivál előtt másfél hónappal. A rendezvény propagálására 10.000 darab (rendezvényenként 5000-5000) A/5 méretben elkészülő, 80 grammos, két színnyomásos szórólap kerül kiosztásra, valamint 200 db (rendezvényenként 100-100) A/4 méretű, 80 grammos, két színnyomásos plakát készül el. A szóróanyagok kiosztásában a helyi és környékbeli segítők is részt vesznek. A hírlapoknak, hírportálnak sajtóközleményt küldünk a fesztiválról, a rendezvényt megelőző egy hónapban két alkalommal és program befejezése után egy alkalommal. Szeretnénk, ha a Fővárosból is érkeznének fiatalok, ezért budapesti sajtóban is tervezünk megjelenést. Ezáltal őket, a Pestiest és a Metropol című újságokon keresztül fogjuk elérni a hirdetésekkel. A hirdetések az ütemezés szerint a rendezvény előtt egy hónappal indulnak. Célunk, a fesztivál lehetőségének eljuttatása első sorban a célközönséghez, másod sorban minél több ember elérése. A XXI. század technikáit kihasználva az interneten közösségi oldalakon (facebook, twitter, google+) weboldalakon (www.ecocenter.hu) együttműködő partnereink pl:, www.eurohungaricum.hu honlapján tesszük közzé a fesztivált. A Magyar Vöröskereszt és a Máltai Szeretetszolgálat megyei illetékeseivel az egyeztetés megkezdődött, így a forrásaik felhasználásával segítségünkre lesznek még több ember elérésében.