BOOSTNG

KA220-YOU – Cooperation partnerships in youth

Elindult új Erasmus+ projektünk, melynek során a NEETS fiataloknak szeretnénk segíteni, hogy (újra) motivációval teli álljanak a saját lábukra, belépve a munkaerőpiacra.

Hogyan szeretnénk ehhez hozzájárulni?

  • Növelni szeretnénk a vidéki NEET-fiatalok öko-preneuriális készségeit
  • Hozzá szeretnénk járulni a szakmai fejlődésükhöz egy készségmegtartó szolgáltatáson keresztül
  • Támogatni szeretnénk a a kommunikációs szakadék áthidalását a fiatal álláskeresők és a jövőbeli munkáltatók között
  • Társas közösség létrehozásával a NEET-fiatalok számára

 

Céljaink megvalósulását, többek között olyan eszközökkel szeretnénk elérni, mint az interaktív gamified tevékenységek fejlesztése OER-k formájában, ami a tapasztalati tanulást segíti. Fontos emellett, hogy szemináriumokon keresztül erősítsük a szociális, kapcsolatteremtői készségeket is.

Továbbá, terveink között szerepel workshopok, coaching és mentoring program szolgáltatásának a nyújtása is.

 

Mindezt 4 partnerrel, Magyarországgal együtt, 5 különböző országban, közösen valósítjuk meg.

Partnereink:

  •  Learning Seed – Görögország
  • Athermon – Hollandia
  • LENA – Franciaország
  • DigiCult – Lengyelország

 

 

A projekt weboldala: 

https://ecopreneets.erasmusplus.website/